A rendezvény Kovács Piroskának is emléket állít
Több év megszakítás után, idén ismét megszervezték a Székelykapuk Napját a Hargita Megyéért Egyesület kezdeményezésére, Hargita Megye Tanácsa, Máréfalva Község Önkormányzata, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület és a máréfalvi Nyírő József Általános Iskolával partnerségben. Az október 13-án Máréfalván megtartott rendezvény a szakmai tanácskozás mellett emléket is állít az Europa Nostra-díjas Kovács Piroska máréfalvi kapumentőnek. A jelenlevők Székelyszentléleken is megemlékeztek a székely kapuk őrzőjéről, koszorúztak és gyertyát gyújtottak azon a helyszínen, ahol Piroska néni egy évvel ezelőtt elhunyt. Az eseményt a VIII. Székelyföld Napok keretében tartották meg.
A rendezvénysorozat a máréfalvi Balázs Imre Képtárban kezdődött, ahol házigazdaként Kovács Imre polgármester köszöntötte a jelenlevőket. Beszédében Kovács Piroska nénire emlékezett, akire, mint mondta, büszke az egész közösség, és felelősséggel tartoznak azért, hogy szellemi hagyatékát tovább vigyék.
A székely kapuk is elődeink értékmutatásának példái, amelyet követnünk kell, mondta beszédében Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. A térségenként változó székely kapuk nem csupán hagyományos értéket képviselnek, hanem ma is ékes díszei a székely portáknak, amelyek az ott élők szokásiról és életviteléről mesélnek, fogalmazta meg a megyei tanács alelnöke. Beszédében kitért Kovács Piroska értékmentő munkájára, amelyet felkarolt a megyei tanács, majd a jogi akadályok miatt ezt a munkát a Hargita Megyéért Egyesület vette át, amelynek egyik alapító tagja a megyei tanács. Bíró Barna Botond azt mondta, fontos, hogy nemcsak beszélünk az értékmentésről, hanem azt tettek is követik, ebben a munkában további kitartást kívánt mindenkinek.
Szallós Kis Judit, a Kőlik egyesület elnöke az indulást és az értékmentő munka kezdeteit elevenítette fel, Kovács Piroska szakmai munkáját méltatta dr. Bereczki Kinga, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese. Pozsony Ferenc elnök a Kriza János Néprajzi Társaság partnerségéről biztosította a jelenlevőket a szakmai munkában.
A Gyergyó térségi kapukról dr. Szőcs Levente néprajzkutató, a megyei program csíki kapuiról Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsa főépítészi hivatalának munkatársa tartott előadást.
Időszerűvé vált egy módszertan kidolgozása a kapuk felújítására, amely elvi kérdésekre is választ ad, mondta Mihály Ferenc restaurátor. A szakma össze kell fogjon ennek kidolgozásában, mondta, amelynek a törvénykezéshez is alkalmazkodnia kell. Fontos kérdések, hogy a felújításkor a kaput mikori állapotába állítjuk vissza, illetve hogy hogyan rekonstruáljuk és azt hogyan jelöljük a kapun. Kényes kérdés a felületi kezelés, fejtette ki a szakember, ehhez természetes anyagokat kell használni, amelyeknek van rugalmasságuk, magyarázta, erre megfelelő a méhviasz. A kapukat folyamatosan portalanítani és kezelni kell, a vízpergető hatás elérésére törekedni, hiszen a fa legnagyobb ellensége az UV-sugárzás és a víz. Terítékre került a festés kérdése is, amelynek kapcsán a restaurátor az újrafestés helyett a retusálást javasolta. A kidolgozott módszertant majd a hatóságokkal is engedélyeztetni kellene, mondta Mihály Ferenc, ennek a kézikönyvnek az elfogadása nagyban megkönnyítené a papírmunkát is, tette hozzá.
A Hargita Megyéért Egyesület programjával párhuzamosan a Kőlik egyesület programja is zajlott, illetve a Nyírő József Általános Iskolában vetélkedőt tartottak a székely kapuk ismeretéről.
A konferencia résztvevői és az iskola diákjai közösen emlékeztek meg Kovács Piroska néniről a máréfalvi temetőben.
Csíkszereda, 2017. október 14.