News

Tízéves a Székelykapu program Hargita megyében

Emléktermet avattak Máréfalván

 Idén is megtartották a X. Székelyföld Napok keretében az Europa Nostra-díjas, néhai Kovács Piroska néni emlékének is szentelt Székelykapuk Napját Máréfalván, október 13-án. Ez alkalommal felavatták a máréfalvi polgármesteri hivatalban a híres kapumentő, Kovács Piroska és a pedagógus férje hagyatékának szentelt emléktermet. Az ünnepi szentmisével és a Kovács házaspár sírjánál koszorúzással kezdődő ünnepség szakmai előadásokkal folytatódott, ahol bemutatták Hargita Megye Tanácsának tízéves Székelykapu programját, illetve az elkövetkező időszak terveit.

Az emléktermet Kovács Imre, Máréfalva polgármestere nyitotta meg, aki elmondta, a terem berendezésével egy korábbi igénynek és ígéretnek tett eleget a közösség. Az elöljáró úgy fogalmazott, az értékes dokumentációt felsorakoztató emlékterem főként hagyományőrző és kutatási célt szolgál.  

A máréfalvi kapumentés Hargita Megye Tanácsának felkarolásával kiterjedt a megye más településeire is, számolt be a máréfalvi Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület tevékenységéről Szallós Kis Judit, elnök.

2009-ben lépett be a kapumentő programba Hargita Megye Tanácsa, majd a jogi buktatók miatt a program a megyei tanács tagságával és fenntartásával működő Hargita Megyéért Egyesület ügykezelésébe került – ismertette Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának épített örökséggel foglalkozó munkatársa. A székely kapuk hitvallásunk minden elemét tartalmazzák, és a felújított kapuk lehetőséget teremtenek más javításokra is, fogalmazott Süveg Éva, hozzátéve, hogy sok esetben más ingatlanokat is felújítanak a kapu mellett. Ez hozzájárul ahhoz, hogy szépül a települések arculata, ami a megyei tanács Faluképvédelmi Programjának egyik célkitűzése.

Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyéért Egyesület együttműködő és támogató partnere a kapumentési programban a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap Zrt.

– Egyre több magyarországi testvértelepülésünk állít székely kaput, és ez azt jelenti, hogy a székelykapu identitásunk és összetartozásunk egyik fontos szimbólumává vált – fogalmazta meg az esemény kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Domokos Levente restaurátor bemutatta a szejkefürdői szabadtéri Székelykapu Múzeum felújítását. Mint fogalmazott, a felújított kapuk épített örökségünk mentését szolgálják, de az idelátogatók is megcsodálják, és a gazdag faragású és festésű remekműveknek köszönhetően, jó hírünket viszik a világban. 

Dimén Levente kapumentő bemutatta a zetelaki kapumentési programot, aki a tudatosítási tevékenység fontosságára hívta fel a figyelmet.

A Székelykapu Program hangsúlyt fektet a népszerűsítésre és a lakosság érzékennyé tételére is, ami az épített örökség mentésének fontosságát illeti. Ennek érdekében ez alkalommal is rajzpályázatot hirdettek a máréfalvi Nyírő József Általános Iskolában, ennek díjazásával zárult a rendezvénysorozat: Szima Barna (I. díj, III. osztály), Antal Andrea (II. díj, IV. osztály), Mihálykó Janka (III. díj, II. osztály), Simon Orsolya (I. díj, VI. osztály), Bálint Dorka (II. díj, VI. osztály), Lukács Anita (III. díj, VI. osztály).

A Székelykapuk Napját a Hargita Megyéért Egyesület, a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület, Máréfalva Polgármesteri Hivatala és a Nyírő József Általános Iskola szervezte.

 

Máréfalva, 2019. október 13.

Leave a comment