Kovács Karola vagyok, 15 éves, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium IX.B. osztályos tanulója. Az ideji tanév elejétől a Segítő Mária Diáktanácsának (SMDT) tagja lettem, mely rengeteg programmal varázsolja színesebbé a diákok hétköznapjait. Azért pályáztam erre az ösztöndíjra, hogy ezzel a pénzösszeggel is támogatni tudjam a diáktanács munkásságát, és hogy további érdekes programokkal tudjunk előrukkolni.
Tagja vagyok a csíkszentmártoni Baka János Egyházi Vegyeskarnak, mely a helyi egyházi ünnepek szebbé tételét hivatott véghezvinni a különféle kórusművek eléneklésével. Szabadidőmben szeretek olvasni. Mindig üdítő érzés, amikor egy könyv lapjai közé menekülhetek a nagyvilág elől.
Szerintem egy közösséghez tartozni, egy közösségben dolgozni csodás dolog. A diáktanácson belül sok fiatal tud tenni az iskola diákjaiért, egy jó célért, s úgy gondolom, hogy már akkor megérte az a sok befektetett munka, ha csak pár embernek örömet tudtunk szerezni, tudtunk segíteni abban, hogy a vele egykorúak között jól érezhesse magát. Mindig is az volt a szemem előtt, hogy nonprofit szervezetekhez tartozva segíteni tudjak az embereknek. A megnyert ösztöndíj 10%-a a május 4.-én megszervezett GimiSztár támogatását szolgálta, ezen belül is a vendégfellépő zenekarunknak, a Feet5 kifizetésének egy részét fedezte. Ezúton is szeretném megköszönni a Hargita Megyeért Egyesületnek ezt a pályázati lehetőséget, biztos vagyok benne, hogy az összeg a fiatalok közösségben való részvételét szolgálta.