Veress Áron-Csongor

Veress Áron-Csongor vagyok, 16 éves, a Kemény János elméleti liceum 10. osztályos tanulója, természettudomány szakon.

Jelenleg a diaktanacs aktív tagja vagyok, és több rendezvény megszervezésében részt veszek, többnyire a rendezvények elektronikai felében.

A diáktanáccsal az első találkozásom 7. osztályban volt, és azóta tagja vagyok, liceum kezdete óta, aktív tagja. 

Az iskolai tevékenységeken kívül a sportolás a kedvenc elfoglaltságom, például a síelés, (régen versenyszerűen is) és a kosárlabda, viszont néhány hobbim kapcsolódik az iskolai tevékenységeimmel, mivel az iskolának, és a diáktanácsnak hála ismertem meg például a hangtechnikát, amivel jelen pillanatban is én foglalkozok az iskolában (Iskolavégzés/kezdés-kor kihangosítások, az iskolarádió működtetése).

A HME ösztöndíjprogramjának hála megszervezhetek egy olyan vetélkedőt amit már régebb is elterveztem, melyben a tanárok csaphatnak össze a diákokkal általános kultúrában.

Eddigi tevékenységeim:  Az iskolarádió működtetése, és a hozzá szükséges felszerelés felfrissítése, az elmult két évben az iskolában történő belső és néhány külső megszervezésű rendezvény kihangosítása, az iskolabálokon az auditív és vizuális élvezetek biztosítása.

Az  ösztöndíj 10%-át egy vetélkedő megszervezésére szeretném fordítani, ami már egy régi ötletem, de a diáktanács ebben nem tudodd segíteni kerethiány miatt.

A vetélkedő, általános kultúrából alló kérdésekre lesz felépítve, viszont olyan dolgot akartam kitalálni, ami miatt kitűnjön a többi megszokott iskolai vetélkedő közül.Az az ötletem támadt, hogy négy csapat legyen, két diák, egy tanár és egy szülő csapat. A vetélkedőnek két szakasza lenne, egy szemifinálé és egy finálé, ahol sorshúzással döntenénk el melyik csapatok versenyeznének először, majd a négy csapatból a két győztes csapat csapna össze.

Lenne egy három tagú zsűri, akik pontozzák a válaszokat.

A vetélkedőnek június másodikai időpontot találtuk a legalkalmasabbnak, gyereknap alkalmából.

A vetélkedő auditív és vizuális részét is én biztosítanám.