Mihály Sarolta

Mihály Sarolta vagyok, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem harmadéves Könyvelés és Gazdálkodási Informatika szakos hallgatója. Egyetemi tanulmányaim alatt számos versenyen vehettem részt, ilyen például a XIV. Nyílt Esettanulmány Verseny Csíkszeredában (2015) és az Országos Pénzügyi Esettanulmány Verseny Győrben (2017). Továbbá résztvettem a 2015-ös Tudományos Diákköri Konferencián is, ahol csapatommal első helyezést értünk el. Mindezek mellett a tanulmányaim második évében lehetőségem volt külföldön tanulni, egy fél évet Dániában és egy fél évet Magyarországon.

Jelenleg, az alapkézés utolsó évében, az államvizsga dolgozatom megírásához végzek kutató munkát, melynek témája a közintézményi könyvelés témán belül a helyi költségvetés. Dolgozatomban, Kászon község 2016-os tervezett és megvalósított kölségvetését elemzem.