A Hargita Megyéért Egyesület Hargita Megye Tanácsával közösen 2015-ben sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt „ A magyar kultúráért és oktatásért” központi kiírására. A projekt részeként másfél millió forint támogatást utaltak ki, amelyből 11 Hargita megyei székely kapu felújítását, illetve állagmegőrzését célozták meg.

A székely kapuk Hargita megye épített örökségének szimbolikus jelentőségű, jellegzetes építményei, melyek egy része nagyon rossz állapotban van, megmentésük a jelen felelőssége. Ezt a felelősséget kívánta a két intézmény felvállalni a kapumentő tevékenységgel.

 

A december végén lezárult projekt részeként Gyergyó térségében egy, Csík térségében kettő, Udvarhely térségben pedig nyolc székely kapu felújítása illetve állagmegőrzése valósult meg, amelyből kettő szerepel a megyei műemlékvédelmi listán, így ezek megőrzése kiemelt jelentőségű.

A gyergyócsomafalvi, a csíkdelnei és a csíkvacsárcsi kapuk felállítására 2016 tavaszán kerül sor.

A projekt sikeres lebonyolításán felbátorodva, az egyesület 2016-os tervei között is szerepel újabb pályázatok leadása, amelyek célja a székely kapu program kiterjesztése, e felbecsülhetetlen örökség minél nagyobb számban való megőrzése az utókor számára.

 

Csíkszereda, 2016. január 7.